Toalettpapír és konyhatörlő gyártó automata gép


A gép feladata: a papírgyárban elkészített alappapír prégelve, színes réteg ragasztva, perforálva, előre beállított hosszal történő, automatikus áttekercselése és tekercsváltása úgy, hogy szeletelés után abból készterméket kapunk.

A gépbe az alappapírt beemelő helyezi be, és kézzel, illetve befűző szerkezettel be kell fűzni azt rétegenként a hengerek közé a géphez mellékelt rajz alapján. Kézzel be kell helyezni a gép tárjába a megfelelő hosszúságú papírcső-köteget. A gép a papírrétegeket külön-külön hengerpárok között megprégeli. A két külső réteget összevezetve rákerül egy központi mintás hengerre, ahol befelé kidomborodó mintát kap. Azon tovább haladva a rendszerbe töltött színes rétegragasztó a ragasztózó berendezés gumi hengeréről a kidomborodó mintára kerül, tovább fordulva hozzávezetésre kerül a harmadik (belső) réteg. Ebből a pozícióból a papír három rétegben halad a perforáló késekhez, ahol 120 mm-enként lapokra perforálja azt. Következő műveletként a gép a papírt a csőre felkapatja, és a PLC-ben beállított lapszám elérésekor a gép megáll. Ekkor a kész tekercset a gép kitolója kigurítja és az újabb papírcsövet a tárból beejt, és a gép ismét elindul. A gép indulásakor a gép a papírt elvágja, a tekercs felőli végét leragasztja és felhengeríti, a másik végét felkapatja a papírcsőre, és elkészíti az újabb tekercset. A tekercselés közben a már elkészített tekercset továbbítja tároló lejtő közbeiktatásával a szeletelő egységbe. Az anyatekercs meghajtásáról heveder gondoskodik. A gép rendelkezik automata üzemmódon kívül teszt vagy kézi üzemmóddal is, ami megkönnyíti az egyes géprészek működtetését, valamint fűzés üzemmóddal, ami a papír gépbe történő befűzését egyszerűsíti le.

A gép egy darab mini csonka gúla mintás hengerrel, ezzel párban egy darab gumihengerrel, egy darab mini csonka gúla mintás hengerrel, ezzel párban kettő darab gumihengerrel és két hengerből (raszter hengerrel) álló, nyitott tálcás rendszerű ragasztózó művel, ill. tisztító berendezéssel van felszerelve. 

A perforáló mű egy darab négykéses hengerből, és egy darab spirálgerendán fekvő állókésből áll, ami kb. 10%-os állítható távolságú perforálást tesz lehetővé.

A gép vezérlésének központját a PLC képezi, amin a termék és a gép jellemző adatai beállíthatók, valamint megjeleníthetők az előre meghatározott (vagy időközben felmerült) paraméterek pl: teljesítmény, sebesség, üzemidő, elkészült darabszám, valamint számos kényelmi és vizuális elem található benne, emellett kézi üzemmódhoz, fűzéshez és teszteléshez szükséges kezelői felület van, illetve számos beavatkozási pont és paraméter bevitel lehetséges. A gép motorjait inverterek működtetik, amik energiatakarékosan biztosítják a gép bármilyen fordulaton (20%-tól) történő üzemelését. A gépen véglezáró ragasztózó mű, színes, mintán nyomó rétegragasztózó mű automatizált szivattyúval, automata cső beadagolás és papír átkapatás, automata tekercs kitolás van. A laminálás a terméken folyamatos, megállás nélküli.

A papír szélességének változtatása esetén a kliséhengert cserélni kell. A modellhengert cserélni kell (illetve lehetséges) akkor, ha más rajzolatú termék kerül gyártásra. Az éppen nem használt henger a gép tetején kerül tárolásra abban az esetben, ha a helyiség belmagassága azt megengedi.

A géppel lehetséges kézzel berakott papírcső vagy tengely beadagolással, kézi kiszedéssel is úgynevezett kézi üzemmódban is dolgozni. Ekkor a terméket kézzel kell beadagolni a szeletelő egységbe. Lehetséges a géppel laminálás nélküli üzem is. A gép hajtott hengerei egymáshoz viszonyítva üzem közben állítható.

 

Paraméterei:

Alappapír mérete cm és minősége

Ø150cm x 120-135 cm, cellulóz tissue 2-3 rétegű

Hengerek hasznos hossza

140 cm

Perforálás távolsága

12 cm ±5%

Papírcső belső átmérője

38-65 mm vagy igény szerinti

Max. tekercsátmérő

20 cm-ig automata üzemhez,                                          valamint  kézi üzemhez 32 cm-ig

Max. papírsebesség

120m/perc*

Termelékenysége folyamatos üzemben (150 lapos termék esetén)

Kb. max. 1750 tekercs/óra (x13 (14) tekercs eü papír) **

Villamos adatok

3x400 V, max. 63 A

Összes villamos teljesítmény max.

30 kW

Sűrített levegő igény

7 bar, kb.400 nl/perc

Rétegragasztó tartály űrtartalma

120l

Véglezáró ragasztó tartály űrtartalma

20l

Méretei (hossz x szélesség x magasság)

Kb.  8,2 x3,5 x 3  m

Gép súlya  kb.

6t.

A tekercselő gép utáni tárolóról érkező papírtekercseket a gép befogadó asztalára a gép automatikája behelyezi, és a gép automatikusan elindul, amennyiben a gép nincsen letiltva (vészgomb, üzemzavar, stb.), valamint a védő-berendezések üzemképesek.  A gép a papírtekercseket előretolja, és a vágást indítja mindaddig, míg a terméket el nem szeletelte. A szeletelés megtörténte után, abból kihordó szalagok a terméket válogató – rendező asztalra tolják, ahová csomagoló gépet lehet csatlakoztatni, vagy kézi úton csomagolni. A vágás befejezése után a gép előtolója visszafelé mozgással felveszi kiinduló helyzetét, és ismét elindul a fentebb leírtak szerint. A gép központi vezérlését színes érintőképernyős PLC végzi, ami invertereken keresztül villamos motorokat, pneumatikus mágnes szelepeket vezérel. A vágáshossz beállítása a PLC-be történő beírással, míg a befogadható termékátmérők beállítása típusváltók egyszerű cseréjével és a vágószerkezet le-felállításával történik. A gép automataélezővel van ellátva, az élezés gyakorisága, intenzitása és ideje (hossza) a PLC-ben beállítható, maga a művelet automatikus, az élezés tartama alatt a gép üzemszerűen dolgozik. A gép továbbfejlesztett változat. A gép PLC-jében a termék és a gép jellemző adatai beállíthatók, valamint megjeleníthetők az előre meghatározott (vagy időközben felmerült) paraméterek és vizuális elemek pl: teljesítmény, sebesség, üzemidő, elkészült darabszám, valamint számos kényelmi funkció található benne, emellett kézi üzemmódhoz és teszteléshez szükséges kezelői felület van, illetve  számos beavatkozási pont és paraméter bevitel lehetséges.

A gépsorhoz egy fő gépkezelő és egy fő gépbeállító szükséges.

Paraméterei:

Vágható tekercshossz

140 cm

Vágható tekercsátmérő

automatán: Ø80-200 mm                                                                    opció: kézi berakással: 200 – 320 mm

Típusváltók száma

5 db.    igény szerinti, átmérő átfedése 20 mm

Vágható termékhossz

50-600 mm  vagy igény szerinti

Egyszerre vágható tekercsek száma

Ø 200 mm-ig 2 db,   Ø200 mm fölött 1 db.

Vágás sebessége

Max. 1 vágás/másodperc + mellékidők

Szeletelőkés átmérő

Ø1000mm,   (felrakható még: 810 mm, 610 mm., ezek nem tartozékok)

Villamos adatok

3x400V, 25A

Összes villamos teljesítmény

12 kW

Sűrített levegő igény

6 bar, kb. 150nl/perc

Méretei (hossz x szélesség x magasság)

3,2 x1,6 x 2 m + kihordó szalagok

Gép súlya kb.

1,4 t.

 

*    papírfüggő

** a termelékenységet befolyásoló tényezők: a papír minősége, a tekert lapszám, a gép beállítottsága, a ragasztó minősége, stb.

 

 

Megtekinthető videók

7

Partnereink